Az okokról

   Amikor a dolgok kezdenek zavarossá válni, nem tudni miért, de mi emberek rögtön elkezdjük a valódi értéket kutatni, ösztönösen vágyunk a mértékre, amelyhez magunkat, terveinket, vágyainkat, gondolatainkat szabni tudjuk. Jó, ha ez a mérték egyszerre emberi és egyetemes, alkalmas kifejezni a kapcsolódást az ember és világa közt, amelyben létezik.

  Talán érthető, hogy a válságról beszélek, ami mindig valamilyen mérték torzulásából fakad, nem pedig a kereslet-kínálat egyensúlyának felborulásáról, ahogy ezt „piaci” alapon magyarázzák. 

  Napjainkban sokat használt fogalom a válság. Nyilván azért, mert jelen van.  Az már azonban ritkábban hangzik el, hogy nem csak gazdasági, hanem általános, a társadalmat, politikát, de legfőképpen az egyént érintő válságról van szó, amelynek egyik kiváltó oka maga az egyén, aki a mértéket elvesztette, de mindenképp torzulva látja.

  A válságok idején a piacon megnő az arany szerepe.  A javakat megpróbálják ehhez az értékállandóhoz igazítani, amely évezredek óta a legteljesebb és egyetlen mérték kifejezője. Ezen eddig egyetlen kor, eszmerendszer, hatalom, világnézet nem tudott, sem a jelenlegi apparátus nem tud változtatni. 

  Arany. Aurum, a periódusos rendszerben a platina és a higany között foglal helyet, a hetvenkilencedik helyen, természetben előforduló anyagok között az egyik legsűrűbb. A királyvízként elhíresült oldaton kívül mindennek ellenáll.  Sokoldalú tulajdonságai miatt az élet legkülönfélébb területein találkozhatunk vele, de ékszerként és fizetőeszközként a legelterjedtebb.

  Vajon honnan ez a magával ragadó erő, amelyre a történetben oly sok példát ismerünk? Az ember valósággal megszédül a közelében, hatása elől szinte lehetetlen kitérni. Miért?

  Szintén elhíresült, hogy a középkorban az alkímiaként ismert tevékenység az arany mesterséges előállításával foglalkozott, ami a mai tudományos szemmel nézve lehetetlen, talán gyermeteg kísérlet. Viszont elgondolkodtató lehet, ha nem a mai kor felől közelítünk a kérdés felé, hanem az alkímia illetve a hermetikus gondolkodás alapjául tekinthető írásos emlék, a Krisztus előtti VI.században keletkezett  Smaragdtáblára írtak szerint próbáljuk az „aranykészítést” mint műveletet megérteni.

  Az írásmű második pontja, miszerint „ami lent van, az megfelel annak, ami fent van, és ami fent van, az megfelel annak, ami lent van, hogy az egyetlen varázslatának műveletét végrehajtsd” talán már sokak által ismert.

  A jellemzően analogikus gondolkozás lehetővé teszi számunkra, hogy az aranyra ne csak a megszokott anyagi minőségében tekintsünk, azaz számunkra legalább egy gondolat erejéig többet jelentsen, mint nemesfém. 

  Legyen inkább tulajdonság, gondolat, érzés, tett, jellem, mondanivaló, szándék…

  A fentiekből kitűnhet, miért is Shakespeare. A színházban ő a mérték, a tiszta hatás, amelyhez mindenki, aki színházzal kíván foglalkozni, magát hozzámérni kénytelen, ha tetszik, ha nem. Különösen válság idején.

  Shakespeare a Romeo és Júliában három helyen említi az aranyat.  A szerelmespár találkozás után közvetlen, Lőrinc mondja, hogy „Zord éjre kékszemű reggel nevet, /S arannyal hímez minden felleget.”Majd Romeo Mantovában mérget vesz egy patikáriustól, amiért arannyal fizet: ”Ne itt arany! – De méreg ám ez is:/ Többet pusztít e förtelmes világon, /Mint kotyvalékod, melyet tilt a törvény.”Majd harmadjára a szerelmespár elhíresült szobra színaranyból, amelyet a két gyászoló családfő állíttat. 

  Shakespeare két szerelmese arannyá lesz, egybeolvad és mértéket teremt. A szerelem mértékét. És ha az angol love, vagy a görög erósz szóra gondolunk, mint a magyar szerelem szavunk megfelelőjére, akkor tudjuk, hogy Shakespeare talán arra is utal, hogyan érdemes az életben szeretni.

A szeretet maga az arany művelete. Odaadás. Ez a titok.

Nagy Péter